Hírek

Előttem az utódom! OPaLL AGRI SATURN IV 6m-es beüzemelés


Börczi János Marcali vállalkozó idén második OPaLL AGRI SATURN IV kompaktorát vásárolta.

kompaktor

“Az elsőt még 2008-ban vásároltam és azóta nagy megelégedéssel használom az 5m-es, szintén  SATURN kompaktort. 350 hektáron gazdálkodom 1993-óta. Hét fő alkotja a csapatot, közte a lányom és a fiam is, tehát megvan, hogy ki(k) viszik tovább a gazdaságot. Hat községben vannak a területeim Tapsonytól Balatonkeresztúrig. A növénytermesztés mellett állattenyésztéssel is foglalkozunk, 200 anyabirka az állomány. Rendelkezünk szárítóval, tehát önellátóak vagyunk.

Az 5 méteres kompaktor természetesen marad a gazdaságban mivel manapság egyre gyorsabban kell minden munka műveletet elvégezni és eddig az eltelt 12 évben szinte csak kopó alkatrészt kellett cserélni a gépen. Ez elenyésző költsége volt a gazdálkodásunknak.”

New Holland T 7050 régi gép beállítás

 

A gép felépítéséből következik a kiváló munkavégzés. Elől egy széles pálcás (330mm) rögtörő henger található. Ezután egy állítható simító következik, amely könnyen, fokozat mentesen állítható csavar orsó segítségével. Amennyiben közel állítjuk a rögtörő hengerhez, akkor többet dolgozik a henger és szükség esetén jobban töri a rögöket.  A simító után következik a kapa szekció, amelynél a hagyományos két sor lúdtalp kapa mellett van lehetőség különböző kapa variációk használatára, akár rugós biztosítással is. Egy csavarorsó segítségével fokozat mentesen állítható a kapák munkamélysége. A kapák után ismét következik a széles pálcás munkahenger (330mm), azt követi a már ismert simító. A kompaktort a CROSSKILL tömörítő hengerzárja. Természetesen az alap felszereltség része az állítható nyomlazítók a gép elején és robosztus szállító kerekek hátul.

előttem az utódom!

előttem az utódom!

Az új 6 méteres kompaktor és a régi 5 méteres együtt nagy hatékonysággal és gyorsan elvégzik a magágy készítést. Börczi János nem ma kezdte a gazdálkodást és megbízhatunk a tapasztalatában! Az OPaLL AGRI SATURN kompaktor a legismertebb nyugati gépekkel is felveszi a versenyt mind munkavégzésben, mind gyártási minőségben és árban pedig a legjobb!

Íme egy rövid videó a két gépről egymás mellett:

 





VISSZA